Ha szálláshelyet, üdülési
lehetőséget, kulcsosházat keres a Zemplénben,
jó helyen barangol! Tetszeni fog Önnek Zempléni
szállás ajánlatunk.
A Zemplén érintetlen természeti
szépségei között simul a Gergely hegy
oldalához Fony, egy háromszáz lelkes,
hajdan komoly üdülőhelyként számon
tartott település.
A falu egyik legrégibb háza, a hatalmas terméskövekből
rakott Tamás Porta a hegy lábánál
fekszik. Zempléni szállásunk
kétszáz évvel ezelőtt védelmi
funkciót látott el: méter vastag kőfalai
menedéket nyújtottak minden betérőnek,
akkor is, ha esetleg a törvény elől kellett bujdosnia.
Ma a kikapcsolódást, pihenést
keresők kedvelt helye a fonyi Tamás Porta,
ahol nagy szeretettel várjuk ősztől tavaszig a Zemplénben
szállást kereső vendégeinket!
Szabad időpontok
A házat kizárólag május 1 és október 15
között adjuk ki. Ennek az az oka, hogy a méter vastag kőfalak
miatt télen 4-5 napig kell fűteni a 15 Celsius fokos benti
hőmérséklet eléréséhez. Ez a hátrány előnnyé változik viszont
nyáron: az égető nap sugarai elől élvezet a hűvös falak közé
húzódni! A következő táblázatban azt láthatja, hogy mely napokon foglalt zempléni szállásunk, a fonyi Tamás Porta (PIROS szín), illetve a hónapok jobb átláthatósága kedvéért a szabad napokat kétféle sárgával jelöljük.
A Tamás Porta fontos tudnivalói mellett nagy
hangsúlyt fektettünk fonyi szálláshelyünkről
elérhető zempléni
látnivalók, nevezetességek, kirándulóhelyek
részletes ismertetésére is.
A szálláshely
felszereltségét(szobák száma, konyha, kert, fürdő,
edények, stb), az árakat (árak
és kedvezmények), illetve a foglalási
feltételeket a bal oldali menüben
tekintheti meg. Video a zempléni üdülőhely kertjéről és magáról
a szállásról:
A házból elérhető Zempléni
kirándulóhelyekről részletesen olvashat
lapjainkon a fenti menüsorra kattintva. Külön feltüntettük
a Fonyból gyalogosan
és kocsival
elérhető túracélpontokat a Zemplén és Szlovákia területén.
Zempléni
üdülés - a fonyi Tamás Porta főbb jellemzői: